Nem nagyon szoktam visszanézni, mert feleslegesnek tartom és hiszek abban, hogy az embernek nem szabad engednie, hogy a múlt irányítsa. Ami elmúlt akármilyen nehéz le kell zárni, rendbe kell tenni és el kell fogadni, aztán összeszorított fogakkal tovább kell lépni. Azonban mostanában nem nagyon tudok aludni, és ilyenkor igenis eszembe-eszembe jut pár dolog. Először is az, hogy mennyire de mennyire más vagyok, mint amilyen szűk egy éve voltam – és köze sincs a jelenlegi énemnek ahhoz, amit elképzeltem pár évvel ezelőtt. És ami talán a legfurcsább, hogy mégis boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt.

Régebben jogász akartam lenni, ügyvéd. Igazából még mindig szívesen tanulnék ilyesmit, foglalkoznék joggal. De mostmár jobban érdekel a közgazdaságtan, a marketing. Egy olyan képzésen vettem részt, amiről semmit, de semmit nem tudtam, és már az első év közepén abba is akartam hagyni. Aztán idővel megláttam benne a fantáziát, belenéztem a szállodák világába, és elkezdett érdekelni a dolog. Bár nem ez a dolog, amivel szívesen tölteném az időt, de már nem zárkózom el a dologtól. Sőt. Szeretem is.

Ahogy pedig elkezdett benőni a fejem lágya, rájöttem, hogy igenis jó dolog, ha valaki tanul, képzi magát. Egyszerűen jó érzés beszélgetni valakivel, aki intelligens, tanult, szépen beszél és látni, hogy sokat tapasztalt. Sokkal szívesebben ülök le egy ilyen valakivel váltani pár szót, mint valakivel, aki hülye, mint a seggem. Szóval én, akinek érettségi után könyörögtek, hogy tanuljon tovább, ne dolgozzon, az az menet most tanulni akar, egyetemre akar menni és képezni akarja magát.
Másik dolog, amiben változtam, az az önbizalom. Tudni kell rólam, hogy én sokáig, nagyjából 17 évig éltem úgy, hogy gyűlölten magam. Tiszta szívemből. Féltem beszélni mások előtt, féltem az emberektől, és féltem a világtól. Gyűlöltem azokat, akikről tudtam, hogy kemény munkával, energia befektetéssel értek el dolgokat. Közben pedig képtelen voltam tükörbe nézni, annyira gyűlöltem magam kívül-belül. Meggyőződésem volt, hogy világ csúfja vagyok, akit nem lehet szeretni. Viszont – hála nehány embernek – már tudom, hogy kurvára nem fontos, hogy végül is hogy nézek ki, amíg a személyiségem és a kisugárzásom megfelelő. És miután találkoztam pár emberrel, beszéltem velük pár dologról, lassan változni kezdett a világnézetem. Ma sem tartom magamat világszépnek. De már nem érdekel a külsőm. Tudom, hogy a belsőmmel és a kisugárzásommal tudom megtartani az embereket, akik közelednek hozzám. Tisztában vagyok a hibáimmal, ahogy az erényeimmel is. És hogy őszinte legyek, nagyon-nagyon kiváncsi vagyok, két év múlva ilyenkor hogy fogom látni magam, merre terelődik a sorsom és kik lesznek mellettem.

Likes

Comments