Nekem jutott ez a hatalmas feladat; Verona olvasói engem kértek fel arra, hogy interjút készítsek vele. Nem voltam egyedül, Era is tett fel kérdéseket neki. :).


Era: Mesélj magadról pár szót :)

Verona: Verona vagyok, 23 éves. :) Budapesten élek, van egy tündéri fél éves kislányom és egy 28 éves vőlegényem. :D

Annie: Mesélj a terhességedről. A vőlegényed mindenben segített?

Verona: Az elején borzalmas rossz volt... A 6. héttől a 10. hétig minden bajom volt. Szinte állandóan hánytam, volt amikor már vért. Nagyon durván levoltam gyengülve. Laci ápolt, ő fürdetett, fogta a hajam amikor hánytam. Aztán amint betöltöttem a 10. hetet mintha elvágták volna ezeket a rosszulléteket. Utána viszonylag kellemes terhességem volt, egészen addig amíg ki nem derült, hogy kicsit félre kezelték a terhességi diabéteszem. :/ Laci mindenben segített, voltak hullám völgyeink, nagy veszekedéseink de megoldottuk szerencsére. :)

Era: A családod, barátok hogyan fogadták a hírt? Volt akit Lizus "miatt" veszítettél el vagy éppen erősödött köztetek a kapcsolat?

Verona: Az én családom első perctől kezdve örült, páromé kevésbé de hamar megbékéltek s imádják Lizut. :) A barátok is örültek, egyet elveszítettem de hát ez sajnos ilyen... Lettek helyette újak.

Annie: És ti hogy fogadtátok a hírt? Hogy derült ki, hogy állapotos vagy?

Verona: 3 napja késett mikor csináltam egy tesztet ami negatív lett... Teltek a napok de csak nem jött meg mondtam Lacinak, hogy szarok bele én csinálok még egyet. Egyből pozitív lett. :) A biztonság kedvéért azért megismételtem 3 nap múlva! :D Én nagyon lesokkolódtam pedig tervezett baba volt. Laci még inkább... Pont gépezett mikor mondtam neki, mire ő felállt, kiment a konyhába inni majd vissza fele benézett a fürdő ajtón és közölte, hogy "az fasza" majd gépezett tovább... 😂😂

Era: Mindenki csak a várandósság és anyaság jó oldalát emlegeti. De bizony akadnak rossz napok és nem várt problémák. Te hogyan küzdötted le őket és Laci mennyire segített ezekben, mennyire érték Őt is ezek a dolgok?

Verona: Hahaha na ezért most máglyára fognak dobni. :D :D Nekem nagyon nehéz volt a szülés utáni depresszióm miatt. Egy ideig nem találtam a helyem a világban és nem tudtam mit kezdeni magammal és az új helyzettel. Nem is tudom igazából, hogy hogyan küzdöttem le... Sokat segített Laci támogatása és szeretete, a barátaim és persze a családom is! A mai napig vannak nagyon nehéz és rossz napok, időszakok de az anyaság ilyen. Legyél te vagy a gyerek akármennyi idős sosem lesz könnyű és habos babos az egész, ez az amit sokan (főleg a gyermektelen emberek) képtelenek felfogni és csak köpködni tudnak. Még az is sokat segített, hogy néha átvették tőlem Lizát és én addig csendben, nyugalomban tudtam kicsit relaxálni, magammal törődni és a házi munkával. :) Egy időben rengeteg nyugtató teát ittam, mondhatni azok is segítettek. Lacit is eléggé érték ezek a dolgok hiszen neki is új volt minden, kétségbe esett is volt eleinte amikor látta mennyire kimerült vagyok és milyen sokat sírok. Mikor ideges voltam gyakran ő volt a boksz zsákom és fordítva... Elmondhatatlanul sok nehéz nap van a hátunk mögött de kibírtuk hiszen mindennél jobban szeretjük egymást meg a babánkat. :)

Annie: Hogy élted meg az első találkozást Lizával? Mikor és mennyivel született?

Verona: Sokkos állapotban voltam, levoltam kötözve... Remegtem és nagyon féltem egészen addig amíg meg nem pillantottam. :) Nem sírt és nagyon morcos volt. Egyből a szemembe nézett... Sírni kezdtem és érte akartam nyúlni de a szíjjak miatt nem tudtam. Annyit bírtam csak kinyögni, hogy "istenem de gyönyörű vagy". Majd vitték is el. 3430 grammal és 52 centivel született. :) (Sokáig abban a hitben éltünk, hogy 54 centivel született de nem rég a kezembe akadt a kórházi zárója amibe 52 centi szerepel.)

Era: Szokták mondani: mindegy, csak egészséges legyen. De azért mindenkinek van a nemét illetően elképzelése. Ti lányos szülőknek képzeltétek el magatok vagy inkább fiúsnak? Most hogyan vélekedtek erről? És a név választás mennyire volt nehéz feladat?

Verona: Én nagyon lányt akartam, Laci meg fiút de az első az volt, hogy egészséges legyen. :) Abszolút nem tudom elképzelni magam fiús anyaként... Nekem nem való fiú gyermek és szerintem Lacinak sem, valamiért így érzem. :D Persze majd ha valamikor elmegy az eszem s szeretnék még egy babát és fiú lesz, ugyan úgy fogom szeretni. :) Pár óra alatt megvolt a fiú és a lány név is, azért volt nehéz mert Laci szerette volna a Fannit meg az Orsolyát. A Fanni az exe az Orsolya meg a huga... Exről meg családtagról nem nevezünk el gyereket legalábbis szerintem. Amiket én ajánlottam nevek (Stella, Natasa, Norina) pedig neki nem tetszettek csak a Liza jött be mindkettőnknek. :D Orsolya pedig azért lett a harmadik neve, mert jól hangzik plusz így tisztelegtünk kicsit a húga előtt is akit Laci nagyon szeret. :)

Annie: Hogy teltek az első napok/hetek? Miben volt más, mint most?

Verona: Jól de mégis nehezen. Fura volt, hogy hirtelen anya lettem, ott volt egy csöpp ártatlan lény aki ránk főleg rám volt utalva. :) Hát sokkal sírósabb volt akkoriban de nem igényelt annyi figyelmet mint most. :D Nagyon ritkán van el egyedül és még mindig rettentően rossz alvó de már sokkal jobban el tudok vele játszani. :) Újszülöttnek hónapokig csak volt mint egy darab bot most meg már kúszik mászik lehet vele rendesen játszani.

Era: Milyen belső tulajdonságaid/ értékeid és elveid változtak az anyasággal?

Verona: Sosem voltam önző vagy felelőtlen de ezek a tulajdonságaim még erősebbek lettek a kislányom születése óta. :) Mindig ő az első, bármit is cselekszem az ő érdekeit tartom szem előtt! Elvek hm... Megfogadtam, hogy mindig időt fogok szakítani magamra és a páromra, ez sajnos nem igazán jön össze. Aztán megfogadtam, hogy mindig türelmes leszek és nyugodt... Hát sokszor ez sem sikerül. :D

Annie: Miket tud már csinálni Liza?

Verona: Tud forogni mindkét irányba, kúszik és próbálkozik a felüléssel és a mászással, egyik kezéből a másikba vesz dolgokat, a cumit be es ki tudja venni a szájából, cumis üvegből egyedül eszik/iszik, néha verekszik és közben kiabál, hogy "dá dá". 😂😂 Meg egy ideje ha szomjas tisztán érhetően mondja, hogy "inni". 😊

Annie: Milyen nevelési módszered/módszereid vannak?

Verona: Nem igazán vannak módszereim, az ösztöneimre támaszkodom. 😊

Annie: Szerinted hogy tekintenek rád a kívülállók, amikor elmennek melletted az utcán? Esetleg van ehhez kapcsolódó történeted is?

Verona: Nem igazán vagyok egy figyelemre méltó ember, akkor bambultak meg sokan mikor kék volt a hajam alja illetve acél betétes bakancsban és punks not dead -es pólóban nyomultam nagy hassal. 😃😃 Néha ask miatt ismernek fel de ritkán jönnek oda és ez sem minden napos

Annie: Lacival szorosabb lett a kapcsolatotok vagy inkább eltávolodtatok egymástól? Miért?

Verona: Sajnos eltávolodtunk nagyon is... A baba sokat kivesz belőlünk és a másikra már nem jut elég idő, energia.

Annie: Szerinted miért jobb/rosszabb fiatal anyukának lenni?

Verona: Jobb mert jobban bírja egy fiatal test a terhességet, a szülést és a felépülést. Plusz minél fiatalabb az ember annál türelmesebb. :) Rosszabb a sok idióta előítélet miatt. :D

Era: Mondj néhány okot hogy miért nem adnád fel az anyaságot? Melyek azok a dolgok amiket csak egy anya élhet át, tapasztalhat meg?

Verona: A terhesség, a szülés, jó esetben a szoptatás. A feltétel nélküli önzetlen szeretet amit egymás iránt éreztek a gyermekeddel. ❤️

Era: Milyen szülőnek tartod magad és mások milyennek látnak?

Verona: Jó szülőnek tartam magam akinek bár vannak hibái de igyekszik ezeken változtatni és a legjobbat adni a gyermekének. :) Mások is jónak látnak és most mások alatt a családomat, barátaimat értem nem a vadidegeneket akiknek a véleménye a kutyát sem érdekli. 😁

Era: Ki a szigorúbb szülő kettőtök közül? Melyikőtök hogyan viszonyul Lizához?

Verona: Ezt most még annyira nem lát ni de szerintem Laci lesz az. Ő már most nagyon túl félti Lizust. :) Nagyjából mindketten ugyan úgy viszonyulunk hozzá, de valamikor Lacinak valamikor meg nekem van több türelmem hozzá. :)

Annie: Végezetül: mit üzensz a nagyvilágnak, kismamáknak és anyukáknak?

Verona: Nagy világnak: egy undorító rossz indulatú pletyka alapján ne ítélj meg senkit! Csak az ostoba emberek itélnek el ismeretlenül másokat. :) Anyukáknak: kitartás anya társaim, idővel könnyebb lesz. ;) Kismamáknak: ne vegyétek be a sok rózsaszín maszlagot, nagyon nehéz lesz de megéri. <3 Aludjatok sokat mert nem sokára már nem fogtok. 😁😁

Move your blog to Nouw - now you can import your old blog - click here!

Likes

Comments

​Páran már röviden ismeritek a szülésem történetét, viszont részletesen még nem volt alkalmam írni róla. 

Június 16-ra voltunk kiírva, habár tudtam, hogy ez csak egy becslés én 15-én mégis úgy feküdtem le, hogy "már csak egy nap a kiírt időpontig". Azon a napon nem történt semmi változás, reggel mentem NST-re és nem mutatott semmi fájást. Már nagyon kényelmetlenül éreztem magam a hatalmas pocakkal és azzal a tudattal, hogy bármikor megszülethet, így nem is mertem kimozdulni otthonról. Két naponta kellett járnom NST-re, 20-án [szombaton] még azzal nyugtatott a nőgyógyász, hogy ezen a héten ebből még nem lesz baba. 

Június 21 ugyan úgy kezdődött, mint a többi napom. Tomi éjszakás volt, szóval hagytam aludni. Fetrengtem az ágyban, pihentem. Olyan fél 12 körül megéheztem, kimentem szendvicset csinálni, miközben ettem anyukámmal beszélgettem. Amikor végeztem megpróbáltam felállni, de hirtelen egy éles, szúró fájdalmat éreztem a derekamban és alhasamban. Ekkor anyukám elkezdett számolni én pedig csak értetlenül néztem. [vajon ez lenne "A" fájás? Most vajúdok? Féltem mindig, hogy nem fogom tudni, mikor jön el az az idő, amikor indulni kell.] Egyszer csak egy újabb fájás jött, azt hittem egy örökkévalóság és nem fog elmúlni. Édesanyám pedig közölte velem, hogy 5 perces fájásaim vannak, mehetünk a kórházba. Az öltözködésem kész kabaré volt, ekkor kelt fel Tomi is és csak annyit kérdezett: "Megyünk?" 

Nagy nehezen felvettem a cipőmet, beszálltunk a kocsiba és habár gyalog 5 percre van tőlünk, nagyon hosszú útnak tűnt. Közben az autóban is jött fájás és féltem, hogy nem tudok majd kiszállni. De szerencsére ezzel nem volt probléma, besétáltunk, felmentünk a szülészetre, ahol felvették az adataimat. Nyugtattak, hogy ebből csak holnap lesz baba. Megvizsgáltak, ekkor már egy ujjnyira voltam kitágulva. Felöltöztem, előkészítettek, majd a szülőszobára küldtek, hogy megfigyeljék a fájásokat. Ezek után a váróhoz küldtek. Miközben a korlátot támasztottam, a fejemet Tomira hajtottam, ő pedig fájásoknál masszírozta a derekam. Egyszer csak azt érzem, hogy valami folyik a combomon - a nyákdugó elment. Ez után elkezdtek erősödni a fájások, egyszer csak felkaptam a fejem és szóltam, hogy valaki hívjon ide egy nővért, mert már tolófájásaim vannak. A nővér jött is, de olyan hamar beviharzott a szülőszobára, hogy egyedül kellett odatalálnom. Felfektettek, az ágyra és vártak. Ekkor már Tomi is megérkezett. Miután bejött a szülésznő, fájás közben burkot repesztett. A nővér pedig elkezdte a betanult kis monológját "Most pedig elmegyünk a vajúdóba, hogy könnyítsünk.." a szülésznő pedig a szavába vágott és mondta, hogy innen már nem megyek sehova, mert eltűnt a méhnyak és látja már a baba fejét. És nem úgy történt minden, mint a filmekben. Az orvos csak annyit mondott "Ne nyomjon", viszont ilyenkor reflex-szerűen jön, nem tudod "nem nyomni". Jött három tolófájás és 14.30-kor már kint is volt Hanna. Ahogy kiemelték felsírt, a mellkasomra helyezték és együtt sírtunk. Kb. 2-3 perc után elvitték, engem pedig varrtak és 2 órás megfigyelésen bent kellett maradnom. Közben ki-be járkált Tomi Hannával, hol a rokonokhoz vitte, hol hozzám hozta. Próbáltam szoptatni is, nagyon ügyes volt már az első cicizésnél is. 1,5 óra megfigyelés után bejött az orvosom és közölte, hogy meg kell műteni, de altatni fognak és nem kell félni. Elmagyarázta azt is, hogy miért kell de akkor, abban a pillanatban nem tudtam erre koncentrálni. 

Jött egy altató orvos, alá írattak velem egy nyilatkozatot, aztán kaptam egy injekciót. Mondták, hogy kezdjek el számolni 10-ig, de 3-ig jutottam. Mire felkeltem már sötétedett be, mondták az ápolók, hogy nyugodtan pihenjek még. Ekkor aludtam még egy fél órát, de utána is nagyon fáradékony voltam. Kitoltak a szülőszobáról, a rokonok pedig pár mondatot váltottak velem, de nem értettem őket. Amint betoltak a kórterembe láttam, hogy az a szobatársam akivel együtt vajúdtam, így megörültem kicsit. Bemutatkoztunk egymásnak, aztán el is aludtam. 

Hajnali 5-kor pedig bejött egy nővér Hannával a kezében, egyből oda tette mellém. Ekkor megint kitört belőlem a sírás, rettenetesen boldog voltam és nem tudtam betellni vele. Nem értettem hogy lehet valaki ennyire pici, de annál inkább tökéletes. 

Likes

Comments

Első trimeszter: jobb esetben ilyenkor derül ki a terhesség. Sok apuka úgymond sokkot kap és fel sem fogja, hogy a párja várandós. Ilyenkor a férfiak nagy része nem fogta még fel, hogy apa lesz és hajlamosak elfeledkezni párjuk állapotáról. Ugyanúgy elvárják, hogy a kedvesük otthon és a munkában továbbra is 100%-on teljesítsen. Ez szerencsére hamar elmúlik, főleg ha a nő rosszul lévő típus. Minden terhesség más, van aki rosszul van, émelyeg, hány, de vannak olyan kismamák is, akik ezeket elkerülik, esetleg görcsölnek.
Második trimeszter: Ilyenkor kezdik el felfogni a férfiak, hogy apák lesznek, főleg ha belevonjuk őket a terhességbe. Fontos, hogy a férfi ne érezze magát kirekesztve, kívülállónak. Hívjuk el magunkkal minden vizsgálatra, főleg az ultrahangokra. Ha mozog a baba, tegyük a párunk kezét a hasunkra. Sokszor kérjük meg az apát, hogy simogassa, puszilgassa a pocakot és beszéljen a babához. A növekvő pocak miatt egyre nehezebb az élet, ilyenkor érdemes beszerezni a kismama nacikat, pólókat, pulcsikat, stb. a második trimeszter a legizgalmasabb, ilyenkor kezd el mozogni a baba és derül ki a neme.
Harmadik trimeszter: ilyenkor jönnek rá igazán a nők, hogy miért terhesség a terhesség. A hatalmas pocak miatt sok nő a cipőjét sem tudja felvenni, fáj szinte minden mozdulat. A legtöbben ilyenkor már nem boldog izgalommal gondolnak a vizsgálatokra, hanem kötelező rosszként. A végén válik a leginkább fontossá az apa jelenléte. Az állapotos nők ilyenkor ingerlékenyek, lassúak, fáj mindenük és ilyenkor szüksége van a kismamának a szeretetre, figyelemre, gondoskodásra. Az apának hatalmas türelemre van szüksége és meg kell értenie a párját, hiszen hatalmas terhet cipel - nem várhatja el azt, hogy olyan fitt legyen, mint az első trimeszter végén-második elején. Ilyenkor már mindketten számolják a napokat, mikor jön a baba..

Likes

Comments

Bevezetésként megjegyezném, hogy nem kell attól félni, ha elsőre nem sikerül teherbe esni. Rengetegen évekig is próbálkoznak, mire pozitív terhességi tesztet kapnak és vannak olyan emberek is, akik védekeznek és így esnek teherbe. Minden ember más és más, valakinek egy alkalom is elég ahhoz, hogy állapotos legyen..

Az első trimesztert nagyon könnyedén éltem meg, nem volt hányingerem, nem hánytam és semmi jele nem volt baba érkezésének - kivéve az elmaradt menstruáció. Összesen háromszor csináltam terhességi tesztet, két különböző napon [az első teszt nemcsak, hogy egy csíkot mutatott volna, egyet sem], ebből kettő pozitív lett. Tehát bejelentkeztem nőgyógyászatra, ahol megállapították a terhességet és azt, hogy a magzat már 6 hetes. Ekkor még csak egy pár miliméteres kis babszem volt, nem volt semmi emberi formája, de már akkor tudtam, hogy ő a legcsodálatosabb dolog az egész világon. Sokszor voltak alhasi görcseim, de nem aggódtam miatta, mivel az orvos megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, szedjek magnéziumot. Hiába szedtem, de szerencsére a második trimeszterben már teljesen megszűntek az alhasi görcsök. Ekkor kezdett el gömbölyödni a pocakom, a babának egyre inkább emberi alakja lett. Az első mozdulatát hajnalban, 38 és fél fokos lázzal, influenzásan éreztem; apukának egyből szóltam, hogy tegye a kezét a pocakomra - és vártunk. Amikor újra megmozdult, meg se kellett kérdeznem, hogy érezte-e, hiszen látszott a tekintetén. Hol egymást, hol a pocakomat néztük, nem érdekelt minket, hogy hajnali 4 óra van, minden álmosság és fáradtság szertefoszlott..

A 20-25. héten tudtuk meg a nemét, viszont akkorra már a nevét is eldöntöttük [ha fiú Tamás, ha lány Hanna]. Az ultrahangos felvételek is egyre zavarosabbak lettek, egyre nehezebb volt bármit is kivenni - ha háttal volt nekünk.

Ahogy nőtt a pocakom, egyre nehezebb volt minden. De tényleg, minden. Először a derekam kezdett el fájni, utána a medencecsontom, ahogy beékelődött a feje. Egyre fáradékonyabb és ingerlékenyebb voltam, nagyon lassan tudtam közlekedni, a cipőmet alig tudtam bekötni, a zokni felhúzásához is külön módszert kellett kitalálnom. A nyár és a meleg nagyon megviselt, a frontoktól nagyon féltem, nem szerettem volna, ha előbb jön a világra a kelleténél. Az utolsó hónapokban már látványosan mozgott, csuklott és imádott a húgyhólyagomon táncolni, a gerincemmel verekedni. Viszont ahogy nőtt, egyre kevesebbet mozgott, hiszen a helye is egyre szűkösebb lett. Viszont a sok nehézség és fájdalom ellenére állapotosnak lenni a legfantasztikusabb érzés az egész világon. 

Likes

Comments

Mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor úgy érzi, készenáll a családalapításra. Viszont rengetegen nincsenek tisztában azzal, hogy egy gyermek nem csupán örömöt és boldogságot visz az ember életébe, rengeteg konfliktust is szül...

Fontos egy stabil kapcsolat, amikor a gyerekvállalásra kerül a sor. Mindent alaposan át kell beszélni, még mielőtt késő lenne - lényeges, hogy meglegyen a baba anyagi háttere is, hogy elég türelmesek legyünk, hogy minden működjön az életünkben. Rengeteg pénzre van szükség, hiszen mindent be kell szerezni, amit egy csecsemő igényel. Közösen kell mindenről gondoskodni és azt is bele kell kalkulálni, hogyha a babának esetleg valami betegsége lesz; hogy mi akkor a helyes döntés. Szintén fontos, hogy sose hagyjuk a másiknak, hogy nélkülünk döntsön, mindent közösen kell megbeszélni, ezzel is elkerülve a felesleges vitákat.

Arra is kell gondolni, hogyha a baba két óránként fog felkelni, ha folyamatosan pelust kell cserélni, ha nyűgös lesz.. Mindenre legyünk felkészülve, hiszen minden csecsemő más. [Tehát ha az egyik rokonod/ismerősöd gyermekére vigyáztál már, az nem olyan, mintha a sajátod lenne - hiszen ő a nap 24 órájában melletted lesz és valószínüleg teljesen máshogy reagál majd az interakciókra.] Nincs olyan, hogy lepasszolod vagy megunod, viszont - mint ahogy feljebb már megírtam - mindent közösen kell megoldani..

Ha tényleg elkötelezte magát valaki a baba mellett, akkor senki és semmi nem tudja ebben befolyásolni. Ha bizonytalan vagy, akkor inkább várjál még pár évet; tudni fogod, hogyha eljön a "te időd".

Likes

Comments